Autógumi

Tudtad, hogy az autógumi a gumi mellett textilt és acélt is tartalmazhat? Charles Goodyernak köszönhetően a kerekekre erősített kaucsuk után már igazi gumikkal futhattak az autók. Ugyanis ő találta fel a vulkanizálás folyamatát, amivel a gumiabroncs készül.

Az autógumi igencsak bonyolult. A maiak legalább 20 különböző összetevőt tartalmaznak. Ezek jó része speciális összetételű gumi. A többi pedig a már említett gumiba ágyazott textilszálak, illetve műanyag- vagy fémszálak segítségével készített kompozit anyag.

Téged is kitör a frász attól, hogy a leszerelt, koszos téli gumikat a hátsó ülésen hurcold? Majd őszig a cseppnyi erkélyen kerülgesd? Akkor mindenképpen kérj tárolást a gumicsere mellé.​

Nálunk főleg új, és néhány használt autógumi vásárolható. Ezeket helyben fel is szereljük, úgyhogy búcsút mondhatsz a keresgélésnek. A levett gumiabroncsokat ráadásul következő szezonig eltároljuk, hogy ne kelljen hurcolni őket a hátsó ülésen és kerülgetni otthon az erkélyen. A gumiszerelés mellett természetesen gumijavítást is végzünk, és már futómű állítást is.

Gumiszerviz várakozás nélkül?

Gumiszerviz időpontfoglalással: és még szezonban sem kell várnod Gumiszerviz és kígyózó sorok? Rá kell szánni másfél-két órát, hogy sorra kerülj? Akkor te még nem jártál nálunk! Amióta Gábor, a főnök átvette a cég vezetését az […]

Téli gumi csere

90 éves októberi meleg rekord dőlt meg, s bár a hosszú hétvégén is kitart még a jó idő, a gumisok mégis a mielőbbi téli gumi csere mellett foglalnak állást.