Gumijavítás

És még az is kiderül, miért előnyös a gumijavítás

Gumijavítás általában akkor lehetséges, ha a defektet kisebb sérülés okozta (pl. tüske, szilánk, csavar, stb.). Ez lehet szegtapaszolás, ami nagyjából olyan, mint amikor egy gumimatracot egy kis javítómatricával megragasztunk.

Szezonban is simán fogadtak

Ajánlani tudom őket, simán A fogadtak, pedig szezon volt. Gyorsan és profin végezték a kerék cserét. A lista árak megtalálhatóak a neten, ami szintén dicséretes.

Kiss János

Ne fázzanak a gyerekek

Nemcsak hogy gyorsak, közvetlenek és segítőkészek voltak, de még azt is megkérdezték, a gyerekeket meg tudom-e oldani, hogy ne fázzanak. Minden elismerésem a cégnek!

Juhos Klára

Rendes gumis a Gabesz

Rendes, korrekt gumis a Gabesz, legközelebb is hozzá megyek 🙂

Gálfi Attila

Nem jutna eszembe máshova vinni az autóinkat

Ma a  Szegedi út 41. alatti szervízben voltam, segítséget kértem és kaptam, ráadásul olyan készséggel tette, ami után eszembe nem jutna máshova vinni az autóinkat. Köszönet Neki ezúton is.

Bakányi Zoltán

Profi munka tárolással

Mikor megkérdeztem telefonon mikor tudnék menni, jelezték, hogyha rögtön odamegyek, fogadnak. Így is lett, gyorsan végeztem. Profi munka, tárolást is vállalnak.

Szák-Kocsis Ákos

Fasza gyerekek

Fasza gyerekek jó helyen, jól és gyorsan dolgoznak! Köszi! (Kávé)

Pinczés Tibor

Kreatív társaság

Rugalmas, kreatív társaság, korrekt árakkal.

Udvardy Béla

Hozzáértő csapat

Gyors, precíz és hozzáértő csapat, minden tekintetben ajánlom őket!

Cristian Sabau
  • A lassú defekt sokszor nem luk miatt van, hanem a felni és a gumi rossz illeszkedése miatt.
  • A gumijavítás pénztárca kímélő, gyors és biztonságos is. Ha olyan a gumiabroncs sérülése, akkor olcsóbb a javítás, mint az új abroncs vásárlása.
  • Érdekesség, hogy a javított gumi a javításnál erősebbé válik, mint előtte. A javított rész erősebb lesz, mint a gumi eredetileg.
  • Műhelyünkben szezonban is és szezonon kívül is igen gyakori a defektjavítás. A lukas gumit fél órán belül javítjuk általában. Először vízbe mártjuk, így felbukkannak a buborékok. Ez alapján be lehet pontosan határolni a lukat. Persze, ha szemmel nem látható. A lassú defekteket szoktuk így felmérni. A gyors defekteknél egy szög, tüske, vagy hasonló által okozott sérülés szabad szemmel is jól látható. Ott nincs is szükség vízbe mártásra.

Képzeld el, micsoda előnyök várnak nálunk...

Vászondi Gumiszerviz 2. telefonszám Hívj most (0620) 297 1653